2013. október 15., kedd

Drága Mindenki!

Szeretném elnézéseteket kérni, amiért augusztus óta nem volt új rész, sőt még csak nem is jelentkeztem, de kicsit felfordult az életem. Próbáról próbára járok, és reggel 8-tól este 10-ig, 11-ig bent vagyok. Szinte tanulni sincs időm. Szerencsémre néhány tanár elnézi, mivel a színjátszókör idén egy nagy darabot rendez, és ebben szerepelek, mint táncos. Úgyhogy nem kapom folyton folyvást a karókat. (egyenlőre)

Ami a másik gondom, hogy hiper szuperre megírtam a következő részt, de ez az édesdrága az egészet, úgy, ahogy volt, kitörölte. Szóval emiatt egy kicsit pipa vagyok.

A harmadik problémám: minden nap kötelező jelleggel német levelet kell írnom a lánynak, akinél voltam Németországban. Nővérének fogadott. :) Imádom, meg minden... De így, késő este nem igazán tudok németül gondolkodni. Úgyhogy ezzel is csúszásban vagyok.

Nem tudom, van-e valaki (bárki) aki olvassa a blogot (remélem azért van), de legyen oly szíves, és jelezze ezt nekem! Mert igaz, utálom ha valaki önsajnálatból kezdi el, hogy "jaj, nem írtatok kommentet, nem kapok visszajelzést, minek írjam tovább, úgyse olvassa senki, béna vagyok... stb. stb. stb."
Nekem elég, ha csak egy betűt írtok. Az is valami. Megköszönném. :)

Ölel Titeket, Cordelia.

2013. augusztus 25., vasárnap

Part 4

Hali! Bocsánat, amiért nem volt semmi néhány napig, de dolgom volt. :] Viszont élek! Úgyhogy itt is a következő rész.

Ölel Titeket, Cordelia.

Hanna

- Nem tudom - vont vállat egyszerűen. - Csak úgy érzem, meg tudnám neked mutatni, hogy nem vagyok sem én, sem pedig a srácok képmutató, egoista barmok.
- Oké. Beszélgessünk - bólintottam rá gyorsan. Erre ő csak elvigyorodott.
- Miről szeretnél?
- Mesélj nekem. Mesélj arról, miért szereted azt csinálni, amit csinálsz. És mesélj a többiekről is! - néztem rá boci szemekkel.
- Az a kérdésed, hogy miért szeretek énekelni? - sóhajtott, mire én bólintottam. - Ez egyszerű. Ilyenkor érzem azt, hogy haza értem. Ilyenkor csak a hangomnak élek. Egy dalba sok érzelmet bele lehet sűríteni. Az énekes ezt át tudja adni a hallgatóknak. Számomra ez olyan, mintha egyedül lennék a... Nem is tudom. Talán a világ közepén. Olyan mintha egy üvegbúrán keresztül nézném az embereket. Szóval végülis egyedül lennék, de valahogy mégsem teljesen... - gondolkozott el. - Különös módon tudom átadni az érzelmeimet a körülöttem lévőknek, de ott az üvegbúra, amiről egyes dolgok visszapattannak, mert azokat rajtam kívül senki sem értheti meg. Talán még a srácok sem... - tűnődött.
- Mesélj róluk.
- Róluk?
- Igen. Ezekről az érzésekről. És a t? Ők is ezt érzik amikor énekelnek? Vagy ez mindenkinek más?
- Nem tudom - rázta meg a fejét. - Talán. Soha nem beszéltünk még ilyesmiről. De ha szeretné...
Most figyeltem rá, de tényleg! Csüngtem minden szaván. De az a hülye hangosbemondó nem hagyta, hogy végig mondja, amit akart!
- Hanna Pert várjuk a 2-es stúdióban. Ismétlem, Hanna Pert várjuk a 2-es stúdióban!
Nem igazán volt mehetnékem. Olyan jól elüldögéltem most itt. Méghozzá Harry Stylessal! Erre a gondolatra elmosolyodtam.
- Mit somolyogsz az orrod alatt? - nézett rám, vigyorogva.
- Semmit, semmit. Tényleg - legyintettem kérdő tekintetére. - De ha most megbocsátasz mennem kell, mert néhány igazán unalmas órácskának nézek elébe... - forgattam meg a szemeimet.
- Unalmas? - csodálkozott. - Furcsa. Nekünk egy fotózás sem unalmas. Soha.
- Persze. Hisz öt hülyegyerek egy helyen... Sz-sz-sz... Szegények. Igazán sajnálom azt a stábot, aki titeket kap ki. - vigyorogtam rá pofátlanul, majd mielőtt bármit mondhatott volna, elszeleltem a megfelelő irányba. Legalábbis nagyon remélem, hogy a megfelelő irányba...

2013. augusztus 17., szombat

Part 3

Halihó! :] Nem tudom, hányan vagyunk összesen, de itt a harmadik rész. Igyekeztem megfogadni a tanácsokat, nem tudom, mennyire sikerült, még tanulom. :] Na mindegy, azért remélem tetszeni fog! :]

Ölel Titeket, Cordelia.

- Másnap reggel -

Jókedvűen keltem. Délelőtt lesz egy fotózásom, majd mehetek az itteni Intézeteket meglátogatni. Igaz, ezúttal kísérőül kapok egy tolmácsot és egy testőrt. A tolmács még oké... Na de testőr?! Minek az?

Gyorsan felkaptam egy farmert és egy lezser inget, ami alá egy mintás pólót vettem, tudva, a fotózáson úgyis rám adnak valami mást, így teljesen mindegy, miben teszem meg az oda vezető utat.
Kiszáguldottam a kapun, gondolván, talán még elérem a 2 perc múlva érkező villamost, ami 100 méterrel a stúdió előtt áll meg... De amint kiértem, megtorpantam. Miért áll egy fekete Mercedes a hotel előtt? Egy olyan, amivel a sztárokat szokták furikázni. Ha jól emlékszem, direkt megkértem a szervezőket, hogy engem egy olcsóbb hotelben szállásoljanak el, és semmiképp ne legyen mellettem egy beképzelt popikonka se...

- Ms. Pert?
A felszólításra felkaptam a fejem. Így csak Londonban hívtak. Eddig.
- Igen?
- Elnézést a késésért, de az önért küldött kocsi nemrég lerobbant, így engem kértek meg, hogy vigyem be Önt is a fotózásra.
- Is?  - csodalkoztam, mire bólintott. - Ki van még a kocsiban? - tudakoltam rosszat sejtően.
- Inkább kik -  sóhajtott, majd elvigyorodott. -  5 bolond énekes pacsirta. Egész jó őket hallgatni vezetés közben... - tűnődött. - Elszórakoztatják az embert.
- Vagyis?
- Az One Directionos srácok. - mondta azt, amitől a legjobban tartottam.
- Nos, akkor köszönöm, de megoldom az odajutást. - fordultam el, de utánam szólt.
- Azt sajnos nem engedhetem. Aláírták a szerződést, abban pedig benne van, hogy kötelező, az Ön számukra éppen kijelölt autóval menni a stúdióba.
- Ki talált ki ekkora baromságot?! -  dühöngtem, miközben megindultam az össze vissza mozgó autó felé.
Úristen... Vajon mi fog fogadni ha beülök oda...?

- Mindeközben az autóban -

Louis

- Nézd már Harry, de jó csaj! - kiáltottam, miközben fel le ugráltam a helyemen. Most sokan azt kérdezitek, miért kiabálom ezt egy kocsiban. Úgy, hogy van barátnőm. Nos, a válasz egyszerű. Legalábbis nekem. Bár már sokan mondták, hogy kissé furán értelmezem a dolgokat... Ergo: minden úgy van, ahogy nekem tetszik. Szóval, térjünk vissza oda, miért is kiabálok? Mert az én kicsi Hazzam rossz kedvű. - A te eseted. Hosszú, váll alá érő, egyenes barna haj, kék szemek, jó alak... De, hm. Visszavonom! Lehet ő az én BFFem?! Répás pólója van! Drága jó Harrym, sajnálom, de tévedtem. Ő az én lelki társam - hülyültem tovább, miközben fél szememmel a sötétített üvegen keresztül néztem, miként dühöng, s forog az említett hölgy - De ne légy szomorú, találunk neke...
- Louis. Kérlek. Hagyj. Békén. Kösz - morogta, majd még lejjebb csúszott az ülésen. Tegnap este óta ilyen kedvetlen. Nem tudjuk, mi történt vele, nem mondja el. Mééég... De én úgyis kiszedem belőle! Mert én vagyok... - SUPERMAN! - ordítottam teli torokból. Erre azért kicsit elmosolyodott, de a szemét nem nyitotta ki. A többiek is vigyorogva figyeltek minket. Szerintem megszokták már a Larryt. Meg engem is... De nem tudtam tovább Harryvel foglalkozni, mert az idegen csaj elindult felénk. Joe kinyitotta neki az ajtót, így ő simán becsusszant mellém. Rá vigyorogtam, amit egy mosollyal viszonzott, majd Harryre nézett, aki mélyen a fejére húzott kapucnival úgy csinált, mint aki alszik. Szájáról lehervadt a mosoly, majd egy halk torokköszörülés után megszólalt.
- Hello Harry.
Csak két szó volt. De az említettet, mint ha áram rázta volna meg. Szeme felpattant, és meredten bámult az előtte ülő lányra.
- Hanna?
- Rég láttalak - mondta gúnnyal a hangjában, mire Hazz csak keserűen felnevetett.
- Jah, tegnap este.
Tegnap?! Akkor emiatt a csaj miatt volt egész éjjel rossz kedve! Mindjárt máshogy áll nálam a csaj szénája! Nem leszünk mi így jóban! Felhúztam az orrom, és buzisan magas orrhangon szóltam a lányhoz.
- Sajnalom kedvesem, azt hittem jóban lehetünk! Lehettél volna az én répa-társam! De megbántottad az én kicsi Hazzámat, úgyhogy számodra már nincs remény!
A srácok - Harry kivételével - a fejüket fogva röhögtek rajtam. Igen, eléggé valószínű, már megszokták, hogy produkálom magam.

Hanna

- Miről beszélsz? - néztem rá csodálkozva, miközben éreztem, hogy megrándul alattam a kocsi. Tehát elindultunk. - Jah, amúgy Hanna Pert vagyok. - biccentettem a többiek felé.
- Hello, Zayn.
- Niall.
- Liam vagyok. De hé... - gondolkozott el. - Nem te vagy véletlenül az a blogos lány, aki sérültekkel készít képeket és azokat pakolja fel a blogjára? - kérdezte, mire én mosolyogva bólintottam.
- AZ a blogos lány, aki már átlépte a 40000es határt? - tátotta el a száját Niall. Én ismét csak bólintottam, de... Ekkor olyan dolgok történtek, amire nagyon nem számítottam. Egy: Niall befurakodott mellém és elkezdett ölelgetni, azt hajtogatva, hogy ő nagyon nagyon nagyon nagy rajongóm. Kettő: a többiek elgondolkoztak, majd mintha felismerést véltem volna felfedezni az arcukon. Három: Harry gúnyosan felkacagott. Ettől a kacajtól kirázott a hideg, s ez a tény volt az, ami mindenkit elhallgatatott. Még Niallt is.

- Komolyan? - röhögött. - Te vagy a híres neves Bloggerina? Aki minden szegény emberen segít, akit híressé tett az amit csinál, amit szeret csinálni, amivel úgy gondolja segít másokon... De lenézed azt ami lett belőled! Mert nem tagadhatod, te is ugyanúgy sztár vagy, rajongókkal, mint mi! Nézz csak Niallra!
- Ááá... Várjatok csak - tette fel Zayn a kezét, mintegy időt kérve. - Szóval az oké, hogy ismeritek egymást. Az annyira nem oké, hogy nem bírjátok egymást, az viszont nagyon nem oké, hogy előítéleted van velünk szemben! Sőt! Önmagaddal szemben! Mi alapján?
- Bocs, de ez ennél kissé komplikáltabb - vontam vállat - Nem akarom senkinek sem megmagyarázni.
- Attól még magyarázd meg! - szólt Louis összeráncolt szemöldökkel.
- Úgyis van időnk - bólintott Liam. Szám szélét rágva pillantottam rájuk. Megráztam a fejem.
- Miért érdekel ez titeket? Nem vagyunk jóban - néztem ki az ablakon, az elsuhanó tájat figyelve.
- De még lehetünk - kontrázott Louis.
- És mert elítélsz minket anélkül, hogy bármelyikünket is ismernéd - szólalt meg Harry rekedten, mire felé kaptam a fejem. Két nagyon zöld, átható pillantás tartott vissza attól, hogy elforduljak. Furcsa érzés kerített hatalmába. Az a bizonyos nyugalom. Úgy éreztem, elmondhatnám neki a véleményem. Okkal és okozatokkal együtt. Megértené. Talán... De ekkor megállt a kocsink, én ugrottam egyet, és ez az érzés elszállt. Megráztam a fejem, majd mikor ismét félnéztem, már nem láttam a megértés lehetőségét azokban a gyönyörű szemekben.

Meg sem várva, hogy Joe kinyissa az ajtót, kipattantam, és, mint valami szélvihar, elrohantam az egyik stúdió sarkáig. Nekidőltem az oldalának s egy mély sóhajtás kíséretében lassan lecsúsztam a földre. Alig telt el pár perc, amikor hangokat hallottam. Valószínűleg az egyik srác telepedett le mellém.
- Mit akarsz? - morogtam neki, oda se nézve.
- Megérteni téged. És, ha sikerül, megváltoztatni a véleményed.
- Mégis hogyan? - néztem fel rá csodálkozva, s két élénk zöld szempár tekintett le rám.

2013. augusztus 14., szerda

Kersem, kutatom, árkon bokron át...

Sziasztok! :] Most nem résszel jöttem, hanem szeretnék egy kis segítséget kérni tőletek, ha tudtok...

Tehát. Van két blog, ami nagyon nagy kedvencem, de az íróik eltűntek. Egyikőjük januárban, míg másik blogger/bloggerina márciusban vált köddé. Annyit szeretnék csak kérni, hogy ha valaki tud esetleg Róluk valamit, kérje meg őket, adjanak magukról valami életjelet! Nagyon sokan számítanak - még mindig - visszatértükre...

Ölel Titeket, Cordelia.

Ui: A két blogcím:

http://fantomwith1d.blogspot.hu/

http://skyescorner.blogspot.hu/

Part 2

Halihó Mindenki! :] Meghoztam a második részt. Tudom, nem a leghosszabb, de remélem, elnyeri majd tetszéseteket. :]
 
Ölel Titeket, Cordelia.
 
...Így két zöld szempárral találhatom szembe magam. Felhúzom a szemöldököm, mintegy kérdésként.

- Beszélsz angolul? - kérdezi. Bólintásomat látva folytatja. - Mi a neved?
Nah, mostmár mindkét szemöldököm a magasban van. Vajon mit akarhat EZ tőlem? Válaszolok, pedig minden álmom lenne a képébe ordítani véleményem.
- Hanna - mondom, mire elmosolyodik.
- Harry vagyok - nyújt kezet, de én csak elfordítom a fejem. Ő valószínűleg visszahúzza azt, ráébredve arra, nagy valószínűséggel nem akarom megismerni. Nem mindenkit tud lenyűgözni azzal a kisfiús mosolyával, és édes, nagy zöld szemeivel. Pedig elismerem, jól néz ki, meg minden... Csak nem éppen vagyok jó véleménnyel róla. És pont. Pár pillanat múlva azonban mégis visszafordulok hozzá.
- Tudom ki vagy - keresem tekintetét. Mintha az látszódna a szemében, hogy megbántottam. Talán azzal, hogy nem fogadtam el felém nyújtott jobbját? Ezt nem tudhatom. De nem is érdekel. Ha itt van, az szerintem azt jelenti, össze fogunk még futni. Gúnyosan köpöm felé szavaimat. - Te vagy a híres neves Harry Styles.
Arcán felismerés fut át.
- Nem kedvelsz, ugye?
- Nem.
- Miért?
- Mert úgy gondolom, minden sztár bunkó és öntelt.
- Ismersz egyet is? - teszi fel a kérdését, mire én egyszerűen kiröhögöm. Nem szándékozom semmit sem mondani, de még mindig kérdőn néz le rám. Ez pedig számomra megalázó. Nem vagyok kicsi, sőt. Az én 170 centimmel kiemelkedek a 
korosztályomból, de... Idegesít a tudat, miszerint védtelennek, s picinek tűnök a szemében. Tudom, ez hülyeség, de így érzek. Ígyhát nagy nehezen, de válaszolok. 
- Persze. Szerinted honnan származik az előítéletem? 
 
Kínos csend keletkezik köztünk, érezni lehet a levegő vibrálását. Majd Ő halkan megszólal.

- És mi van akkor, ha van kivétel?
- Csak egyet mondj!
- Én.
- Ez kissé egoistán hangzott.
- De attól még igaz.
- Hogyne. Majd meglátjuk - álltam fel. Erre ő is felpattant. Körülbelül egy fejjel lehetett magasabb nálam, s vigyorogva magasodott fölém, mint aki biztos a dolgában. Hát, ha tudnád, most hogy melléfogtál haver!
- Akkor megadod a számod?
- Nem - feleltem egyszerűen, és megfordulva elindultam a szállásom felé. Cipőm halkan kopogott a köveken. De arra nem számítottam, hogy néhány pillanat múlva felhangzik egy kissé erőteljesebb, de mindenképp hasonló hang. Jön utánam. Az eszem megáll! Ennyire hülye csak nem lehet!

- Akkor hogy fogod meglátni, hogy tévedsz? -  kérdezte mikor utolért, s egyszerűen felvette lépéseim ritmusát. Nem hiszem el! Nem fog lekopni? Úgyis látom majd az elkövetkező 1 hétben még néhányszor... De ezt neki nem kell tudnia. Egyenlőre jobb is, ha nem tudja... Azt hiszem.
- Akkor hogy fogom meglátni, hogy igazam van? Majd rájössz - fordultam hirtelen felé, mire megtorpant, és érdeklődve figyelt. - És ha most megbocsátasz, innentől mennék tovább. Egyedül - nyomtam meg az utolsó szót, külön mondatba foglalva, majd saját magam megerősítéseként bólintottam is egyet hozzá, s újra elindultam. Immáron egymagam. Halleluja!
Őszinte kérdés: csak Ő ennyire értetlen, vagy vannak többen is ebből az állatfajból? Mert ha igen az nagy baj a Föld jövőjére nézve...

ELSŐ DÍJAM

Első Díjam: Ibi Maliktól! <3

Köszönömköszönömköszönöm! Csak ennyit akartam hozzáfűzni! <3
 


Szabályok :
Írj magadról 11 dolgot.
Válaszolj 11 kérdésre.
Tegyél fel 11 kérdést.
Küldd tovább 11 embernek.


11 Dolog magamról .:
 
-1. Gimnazista vagyok.
-2. 16 leszek.
-3. A barátaimért bármit megtennék.
-4. Imádom az 1D-t.
-5. DE nem vagyok visítozó rajongó. (az szánalmas..)
-6. Van egy húgom.
-7. Van egy bátyám.
-8. Van két cicánk.
-9. Jobb kezes vagyok.
-10. Kékeszöld szemem van.
-11. Van valaki/vannak valakik, akiben/akikben nagyot csalódtam.

11 Kérdésre a válaszom .:
 



1. Mióta blogolsz? Most kezdtem.
2. Voltál már szerelmes? Igen.
3. Van kedvenc könyved? Persze.
4. Ha van akkor mi a címe? Sok van. pl: Elfújta a szél, Csontváros-sorozat, SZJG
5. Hány éves vagy? 15
6. Miért kezdtél el blogolni? Mert kitaláltam egy történetet, és úgy gondoltam ezt nem hagyhatom elveszni, mint a többit, amit nem írtam le.
7. Hiszel a fiú lány barátságban? Of course. Nekem is van. Több is.
8. Kedvenc színed? Mohazöld, lila, türkiz.
9. Szeretsz sportolni? Igen.
10. Melyik városba mennél el legszívesebben? Párizs, London, Prága... De valójában bárhová a világba. Csak el innen... Jó messze.
11. Hány blogod van? Ez az egy.

11 kérdés amiket fel teszek nektek .:
 
1. Mióta blogolsz?
2. Magadról mintáztad a blogod valamelyik szereplőjét?
3. Van kedvenc könyved?
4. Ha van, mi a címe?
5. Kedvenc film, sorozat?
6. Voltál már szerelmes?
7. Hány éves vagy?
8. Kedvenc színed?
9. Van tesód?
10. Kedvenc banda, énekes, énekesnő?
11. Kedvenc színész, színéesznő?
 
11 ember akinek küldöm:
pücii
bocsii, de ennél többet most nem tudok.
 

2013. augusztus 11., vasárnap

Part 1

Bonjour! :] Meghoztam az első részt! Kaphatok véleményeket? Ténylegesen és komolyan! Köszönöm előre is mindenkitől! :] 


Ölel, Cordelia W.

2019, június 9-e,vasárnap van ma, este 10 óra. Én pedig itt ülök Prágában, a Szent Vitus katedrális előtti téren. Körülöttem néma csend, csak néha téved erre egy egy turista, vagy itt lakó. Nyoma sincs a nap közben itt látható turista tömegnek. Félreértés ne essék, én is turista vagyok! Csak egyszerűen nem szeretek napközben várost nézni, mert sokkal jobban magával tudnak ragadni az érzések, így, este. A tér sötétségbe burkolózik. Csak néhol töri ezt meg, egy egy lámpa halványan derengő játéka. De a fények csak  még szebbé teszik az egészet. A hangulat varázslatos. Úgy érzi az ember, mintha hazáért volna...Tényleg, Haza. Ha már itt tartunk, még be sem mutatkoztam. A nevem Hanna Pert. Magyarországról származok, de jelenleg Londonban élek. Augusztus végén leszek 22 éves. 3 nyelvet beszélek: angol, német, francia. Plusz ugye a magyar, és  nemrég kezdtem spanyolul tanulni. Van két testvérem, egy bátyám, aki 2 évvel idősebb nálam, és egy húgom, aki pedig négy évvel fiatalabb. Ők Magyarországon élnek továbbra is a szüleinkkel. Ami azt illeti, én már 15 éves koromban tudtam, nem akarok Magyarországon élni. Ekkor találtam ki egy ötletet, amivel csupán segíteni szerettem volna néhány családnak. Ebből pedig az lett, hogy reklámfogást csináltak belőlem. 16 éves koromban támadt az az ötletem, hogy csinálnom kéne egy blogot. Egy olyan blogot, amire olyan képeket teszek fel, amin én szereplek egy egy mozgássérülttel, vagy valamilyen fogyatékkal élő emberrel, gyermekkel. Intézeteket látogattam, nem csak odahaza. Mentem ki Bécsbe, Salzburgba, Berlinbe, Münchenbe és Pozsonyba, de még rengeteg másik, kissebb városba is. A képek pedig csak  gyűltek. Egy évre arra rá, hogy kitaláltam ezt, elértem a 3500 képet. Egy egy fotón mindig szerepelt az egyik sarokban a személy keresztneve, valamint az  időpont, és hogy hol készült a kép. A blogomon még a kezdetektől fel volt tüntetve az összes, általam ismert, segélyszervezet adószáma, valamint bankszámla száma. Állítólag sokkal több adományt,  segítséget és támogatást kaptak, amióta ezt csinálom. És így figyeltek fel rám. Talán két éve egy nagyobb segélyszervezet keresett meg. Megkértek, hogy legyek én a reklámarcuk. Belementem, mivel a szüleimnek szüksége volt a pénzre, és én még akkor is segíteni akartam nekik, ha nem is volt felhőtlen a kapcsolatunk. A gyerekkorom állandó veszekedésekből állt. Mindig sikerült összekapnunk valamin. Úgyhogy nem igazán voltunk az a boldog család. Állandóan állt a bál. Most pedig itt vagyok Prágában. Egy fotózásra hívtak ide. Állítólag több segíteni szerető híresség is tiszteletét teszi majd, de ez engem nem érdekel. Nem azért jöttem, hogy minden nagyképű hírességgel jópofizzak. Beszívom a levegőt, majd lassan, szaggatottan kiengedem, hogy lenyugtassam magam. Felnézek a katedrálisra, és elgondolkozok. Vajon akik ezt a gótikus építményt építették, hogy éltek? Milyen életük lehetett? Segített e nekik valaha bárki is? Talán akkor még megbíztak egymásban az emberek, és segítettek egymásnak... Hangos telefonbeszélgetésre kapom fel a fejem. A párbeszéd angolul folyik, és az illető éppen felém tart. Hangosan nevet. Engem pedig ez zavar. Amikor hallótávolságon belülre ér, még mindig nem vett észre. Rá sziszegek, mire felkapja a fejét, és ijedten rám bámul. Ez egy kissé elégtétellel tölt el. Megijedt. Tőlem. Mosolyogva a szám elé teszem az ujjam, ezzel is mutatva, hogy csak egy kis csendet szeretnék. Mintha kissé megnyugodna. Bólint, majd jóval halkabban elköszön a másik féltől. Elteszi a telefont, és felém veszi az irányt. Pár pillanatig nézem, majd mikor rájövök, honnan olyan ismerős, visszafordulok a katedrális fele. Néhány másodperc múlva letelepedik mellém, és ő is félnéz az építményre. Fél óra múlva elkezdek szedelőzködni, de felállni már nem tudok, mert a karomnál fogva maga felé fordít..